Kaptam egy iwiw üzenetet tavaly tavasszal:

>>Üzenet küldője: Juhász Attila [hinta] (174) Üzenek

Címzett(ek): Ekker József ;

Téma:
baszdki , JÓZZZZZZZSSSSSSSSSI !!!!


Feladás dátuma:
2007. március 27., 08:20


Üzenet szövege

hét éve, hogy eltüntél ! A fazekaidat azóta is örzöm !
Mi a lópénisz van veled ? Vicces de én éppen rákos vagyok.
Csak, hogy remegjen a szád széle :-) itt a story: www.hinta.hu
Ölel:
Hinta

Hét éve nem látott cimborám így üzent rám.

Bizony, a reneszánsz ember, mert építészetben, irodalomban, gasztronómiában egyformán képes eredetit alkotni, mint a vásznon (főleg photosopon, de papíron is), mellesleg horgász, de ha végleg elunja magát, zenél valamin, közben nemesvérű kutyái lábainál fekszenek.

Mit csináltam, mikor elolvastam a Bevágást?

Hát remegett a szám széle...

Aztán találkoztunk is, mert van az én komámnak egy reneszánsz felesége, Gabi asszony, aki egy telefonnal áthidalta a tér-idő kontiniumot, hét évet tett zárójelbe, nagy varázsló.

Barátom és példaképem, nem tudok semmi eredeti dolgot írni a blogavatódra, örülök, hogy belefogtál, legyél jó.

Szeretettel ölel: Ekker J.

Az egész "előzményes". A prológ a kivizsgálás volt, ami sejtetni engedte a diagnózist, csak a súlyosságát nem lehetett tudni. Az első kérdés, hogy miért pont Ő???????? Hiszen oly áldott jó ember. Aztán az idő múltával rá kell döbbenni, hogy az onkológiai osztályokon csupa áldott jó ember fekszik. És hogy hogyan lehet ebből kikeveredni úgy, hogy valaki áldott jó maradjon? Várom, hogy megtudhassam!
Egy közeli "observer"
KIM
kíván egészséget

No, ide is eltaláltam. Ekkerjoz blogjáról indultam, az Orosz című posztra írtam is, úgy kezdődött, mert nagyon tetszett. Azt hittem, hogy csak Miklós meg Fegyvernek környéke a közös szál, esetleg Bala, ahol van egy ismerősöm a temetőben, Szajolban halt meg a vonatban 18 évesen, 94-ben. Nagyon szép és okos lány volt. Két héttel a szalagavatója előtt temették el. Erre ma látom a tévében, hogy Óballán leesett a helikopter...

Aztán végigolvastam az anyafold.blog-ot, és minden nap megnézem, hátha van új. Már régen volt, így kerültem most ide, kellett már valami olvasnivaló.

Végigolvastam hát a 'story'-t, nem bőgtem csak röhögtem sokat. 12 éve én is menni akartam haza a negyedik napon vagy a negyedik héten, engem is megrövidített az orvostudomány, mást nem tudott tenni. 63 centivel rövidebb lett a bal lábam a rák miatt, ami olyan szar tud lenni néha, hogy csak úgy viseli el az ember, ha viccet csinál belőle. Idétlent. Olyankor azt mondom, hogy nekem a legjobb, mert tudok mezítláb is diót törni. Ez igaz is.

Február 7-én feküdtem be a kórházba, egy hétig zuhogott a hó Pesten, aztán május 13-án kaptam zárójelentést, emlékszem, orgonaillat volt a Villányi úton. Közben nem sokat voltam a kórházon kívül, és utána fél évig még kemoterápiára jártam, de visszagondolva az sem volt olyan borzalmas, csak akkor tűnt annak, amikor kapta az ember. 12 év telt el azóta, már nem emlékszem a rossz dolgokra.

Ezen kívül szeretem a birkát és a hideg sört üvegből, valamint az unicumot és a pálinkát is kicsit. Főzni is meg zenélni, bár nincs kutyám, viszont én már fogtam domolykót, Feri barátom nagymamája Nagyhódoson lakott, és ott a Túrban van sok, amikor júliusban lemegyünk egy hétre a régi házba.

Úgyhogy kitartás mindenkinek, aki éppen úgy érzi, hogy idétlen viccet kell csinálnia saját nyomorúságából, egyen sok birkát két pofára, igyon hideg sört üvegből, és böfögjön nagyot a végén! És 12 (120) év múlva írjon hasonlóan ügyetlent egy hasonló posztra, mint most én! Muszáj élni, na! :)

Péter

Mostmár értem biztató szzavaid


Mostmár teljesen megértettem biztató szavaid!Remélem teljesen jól vagy,és 1-2 év múlva együtt nevetünk az egész világ szemébe!Egyébként a Peti számítógép problémája még nem oldódott meg,
de előbb-utóbb sikerül.
Köszönjük a biztató szavakat,jó egészséget kivánunk!
Ficzere Peti és anyukája Erika

Kedves Hinta (Attila)!

Én a szálka blogról keveredtem el idáig, hogy oda miként kerültem arról fogalmam sincs. Biztos a peca mániám vezetett arra. Fogtam már márnát és domolykót is még gyermekkoromban a Sajón, aztán később a Tiszán. Ez azért nem jelenti azt, hogy most már átélhetek (vagy nem) valami hasonlót, mint amivel az írásodban találkoztam. Nem szívesen mondanék még le én sem az élet apró örömeiről, amit egy üveg hideg sör, vagy akár egy jó pecázás jelent, hogy másról ne is beszéljek. Könnyesre nevettem a szemem az írásodon és ámultam mellette lekierődön és az élet nagy nagy szeretetén. Biztos kemény menet volt a betegség, sokakat összeroppantott volna. Így írni róla... na ez már valami. Imre